Vannak macskások és kutyások.
Érvek pro és kontra.
DE ha kamasz van a háznál, akkor a macskatartók előnyben vannak.
Mondjuk a kutyások is örülhetnek, nem mondhatják, hogy a kutya se vár örömmel otthon, mert az hamarabb ugrik a nyakadba, mint a kamaszod.
A macskával kommunikálni kb.olyan, mint az éppen felnőni és rólad leválni próbáló kamaszoddal…
persze, ha éhesek, többnyire megtalálnak, a legjobb formájukat mutatva, de az “elvetemültebbek” inkább főznek maguknak..
Nos, macskatartási tudnivalókat inkább a Pokoli macskák sorozatból keressetek, viszont ha a tini korú gyerekeddel akarsz jobb kommunikációt, kevesebb surlódást, vagy a konfliktus miatt csak minimális hajritkulást,

Amikor nem szól hozzád…
Amikor válaszol, de semmi köszönet benne…
Amikor fura szavakat használ..
Amikor “úúúgy” szól vissza…
…akkor kamaszodik a gyereked.
Már azt se tudod, kérdezd-e, vagy hogyan kérdezd őt.
Felbukkannak kimondott vagy elhallgatott konfliktusok. Más nyelvet használtok.
Mert le kell válnia rólad, ki kell próbálnia a saját életét, felnőtté kell érnie.
A kamaszokkal más, izgalmas “dialektust” beszélünk

Lehet, hogy néha az idegeinkre megy, és fárasztó, de ez abból a szempontból, hogy értékes-e, semmit sem jelent.
A szülők felelőssége megfontolni, hogy vállalják-e a szülői feladattal járó stresszt.
Egy gyereknek muszáj olykor az idegeinkre menni. Hiszen valahogy rá kell bírnia a szülőket, hogy kielégítsék alapvető szükségleteiket, mert arra vannak beprogramozva:
∅ életben maradni
∅ mindent megtanulni
∅ felnőni
A szülők feladata, hogy megértsék gyermekük érzéseit és szükségleteit.
DE a gyermek nem felelős azért, hogy megértse szülei érzéseit és szükségleteit, és hogy megfeleljen azoknak.
A szülők feladata, hogy örüljenek a gyermeknek és szeressék őt.
De nem feladata, hogy úgy viselkedjen, hogy a szülei szeretni tudják.
Ha a gyereknevelés meghaladja a szülők erejét, segítget kell kérniük. „
Stefanie Stahl

– vajon hány kamasz indult ma reggel így iskolába?
Gyanítom, hogy nem volt ilyen. Vagy ha mégis, nem az iskola- intézménynek örült ennyire.
A legnagyobb kihívás talán hétfő reggelenként motiválni gyermekünket az indulásra, bár ha önmagunkba nézünk, nekünk se könnyű az átállás a pihenés után a munkarendre.
A motiváció azt jelenti, hogy kimozdítok, mozgásra ösztönzök. Önmagamat vagy másokat.
Fizikailag, vagy belülről, lelkileg.
Ha a kamaszunkat akarjuk motiválni, elsőként nekünk kell példát mutatni, hitelesnek lenni. És persze még így is kiemelt figyelmmel kell kideríteni, hogy mi az, ami kimozdítja a gyermeket a biztonságot adó komfortzónából.
De mire is motiváljuk csemeténket?
Egyszerűen:
az ÉLETRE.
Az általuk vágyott jövőre.
Saját céljaik megtalálására.
Arra, hogy legyenek terveik, és ezek megvalósítasához stratégiai lépéseik.
Ehhez pedig kitartó szülői figyelem, fegyelem, és olykor humor is kell.
Másként, mint eddig, hiszen a kamasz-évek sok addig nem várt, új helyzetet teremtenek.
Másként kell támogatnunk a tanulásban, másként állunk mellette
/mögötte/ a lelki viharok idején.
Elsőként ez azt jelenti, hogy ez nem rólunk szól, nem mi fogjuk tudni jobban, hogy mi kell a gyereknek, hanem segíteni őt abban, hogy ő találja meg a számára legjobb célt.
Megengedve neki a hibákat, a kudarcot és az újratervezést.
Hogyan tudunk segíteni a kamaszoknak a reális célkitűzésben?
Mi köze van a számítógépes játékoknak a célokhoz?
A te kamaszod miért várja, hogy felnőtt legyen?
Tudod-e, hogy mi motiválja, mi az, ami kimozdítja?
Vannak-e bevált tippek, trükkök, módszerek nálatok?

1. Minden nap heves ölelések és búcsúpuszik után engedd be az iskola kapuján.
2. Bogyó és Babócá-s szalvétába csomagolj neki szendvicset, amiben cica alakú sajt van.
3. Tedd ki a közösségi oldalra a baba-kori fotóit, amelyeken- legalábbis szerinted- még olyan édes kis hurkácskái vannak.
4. Öltözz ugyanolyan ruhába, mint ő.
5. A családi összejövetelen kérleld hosszasan, hogy mondjon verset vagy énekeljen a társaságnak.
6. Szólítsd többször a becenevén, becézgetve, lehetőleg a barátai vagy menő osztálytársai előtt.
7. Délután a suli előtt várd, és csatlakozz vidáman a baráti társaságához.

8. Hosszasan kérdezgesd arról, hogy melyik fiú/ lány tetszik neki az osztályból.
9. Szereld le az ajtót a szobájáról, hogy többet tudjatok közös légtérben együtt lenni.

10. Regisztrálj be arra a közösségi oldalra,
ahol fent van, és kommentelj minden bejegyzéséhez.
11. Mostantól bízd rá az összes házimunkát, amit te nem szeretsz.

12. Gyakran mondogasd neki, hogy ” ha így folytatod, semmi nem lesz belőled”.
13. Részletesen fejtsd ki, hogy miért tök gáz az összes haverja/ barátnője.

Várom a közös szelfiket a szemforgatós kamaszoddal!
Sok szerencsét!

Viszont ha ennél hasznosabb tippekre vágysz, akkor keress engem!

És arra, hogy mitől érezted kutyául magad?
Induljunk el most egy belső időutazásra!
Ahhoz ugyanis, hogy könnyebben kapcsolódj tini korú gyermekedhez, szükséged van empátiára, nyitottságra, elfogadásra.
Ennek egyik fontos eleme, hogy megkeresd, kézen fogd, értékeld azt a tizenévest, aki egykor te magad voltál.
Erősen, sőt meghatározó módon kihat ez a néhány év arra, hogy milyen felnőtt vált belőlünk. Nem véletlen, hogy a kamaszkor idején történnek szinte minden kultúrkörben, vallásban a felnőtté váláshoz kapcsolódó rituálék, beavatások.
Amikor a szülők felkeresnek, mert szeretnének egy helyzetre megoldást találni, szinte mindig felbukkannak történetek a saját kamaszkoruk idejéből, amelyek őket apaként, anyaként tudat alatt, akaratlanul is befolyásolják. Ezúton pedig tudatossá válnak döntéseikben, kommunikációs félreértések kerülhetők el, vagy egyszerűen csak megértik gyermekük reakcióit.
/Mellékhatásként életük egyéb tetteit is megértik, sőt változtathatnak is ennek ismeretében./
Magunkban hordozzuk a meghiúsult kamaszkori álmainkat, a kudarcainkat, és ettől az érzéstől szeretnénk megóvni a saját csemeténket. Elvárjuk a szuper teljesítményt, a bátorságot, a rátermettséget, mert nekünk anno ez megvolt, akkor az utódunk is képes rá.
Frusztráltak vagyunk, mert a kamaszunk olyan igazságot mondd ki, amit mi is tudtunk még az ő korukban, de azóta eladtuk magunkat a napi rutinnak.
Gyakorlatilag a saját kamaszkorunk a gyermekünk kamaszkorában folytatódik…
De ő egy másik ember, másik utat kell bejárnia, más körülmények között.
És ebből bizony keletkeznek olyan kellemetlen családi helyzetek, amiben rosszul érzi magát mindenki.
Ilyenkor kell egy időutazás, találkozó a belső tinédzserünkkel.
Tanulságok, erőt adó, frissítő és izgalmas felismerések, kibékülés és feloldódás- nagyon sokféleképpen élik meg ezt a szülők egy ilyen coaching találkozó alkalmával.
Hiszen amikor a kamaszodért felelősséget vállalsz, akkor az önismeret útjára lépsz, és önmagadért is felelősséget vállalsz.
Azt nem ígérem, hogy ez könnyű, de megéri, azt garantálom.
Beszélgess el a belső kamaszoddal, kérdezd meg, ilyen felnőttkorról álmodott-e, amilyen most vagy?
Mit változtana, miben tud segíteni neked az a felnőtt kor küszöbén álló fiatal, aki egykor voltál?

Egy néni tette fel nekem ezt a kérdést nemrégiben. De nem ő az egyetlen, aki nem tudja-honnan is tudhatná-,hogy mi fán terem ez a fura nevű szakma.
/ Anyukám szokta mondani, hogy nem hív fel aznap, mert tudja, hogy “kócolok”, bár szerintem inkább kibogozom a kócot./
A coach /ejtsd: kócs/ eredetileg edzőt jelent.
A life coach pedig életedzőt.
Olyan segítő szakembert, aki melletted áll, figyel, kérdez, olykor feladatot ad, segít megtalálni azt a megoldást egy élethelyzetben, ami számodra a legoptimálisabb.
Kidolgozza veled életed edzéstervét.
Nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit kell tenni, viszont megteremti annak a feltételeit, hogy megérjen benned az a döntés, amely életedet a neked megfelelő irányba mozdítja.
Mint a bába a gyermek világra jöttekor: a coach segít az új gondolat világra jöttében. Ami nem is annyira új, mert már ott van benned.
A tanárom azt mondta annak idején, hogy azért szép a coach hivatás, mert csupa kedves, önmagáért, egy helyzet megoldásáért tenni akaró, felelős gondolkodású ember jön hozzánk, akik hálásak nekünk azért, hogy támogattuk őket a döntéseikben.
Nos, ez valóban így van.
Tehát nem azok a ” rossz szülők”, akik hozzám fordulnak, hogy megtalálják a megoldást egy kamaszt érintő problémára.
Sőt!
Ők azok a tudatos, felelős, nagyszerű anyukák és apukák, akik tenni akarnak a gyermekükért, önmagukért, a családjukért.
Időben lépnek.
Ha elromlik a fűtés, hívsz egy fűtés-szerelőt, ha nem érted, miért vacakol a mosógép, egy-két próbálkozás után szintén szakembernek szólsz – mert szeretnéd, hogy működjön. Hogy időt nyerj, amelyben számodra fontos dolgokkal foglalkozhatsz, hogy a hivatásod gyakorold, hogy pénzt spórolj, vagy értéket teremts.
Ha a kamaszkor idejét éli a gyermeked – és ezzel párhuzamosan, meg nem úszható módon a család is, – olyan események, váratlan fordulatok bukkannak fel, amelyeket vagy nem tudunk kezelni, vagy elveszítjük a türelmünket, aggódunk, esetleg struccpolitikát folytatunk.
De manapság nem “ciki”, ha keresel egy coachot, aki segít kibogozni a szálakat, megelőzve a nagyobb konfliktusokat, vagy esetleg egy sokkal komolyabb veszélyes élethelyzetet.
Miben tudok segíteni ilyenkor én?
Milyen kéréssel keresnek fel engem a szülők? /Anyukák, és néhány “bátor” apuka./

• Túl sokat netezik a kamasz.
• Nem kommunikál a kamasz.
• Nincsenek barátai / örökké a haverokkal lóg.
• Csavarog a kamasz.
• Nincs motivációja, nem akar tanulni a kamasz.
• Túl nagy a nyomás a kamaszon.
• Vita a kimenő idejéről és a szabályokról.
• A válás utáni helyzetekben nem találja helyét a kamasz.
• A szülők keresnek fel, – bár rengeteg kamasz ajánlotta már, hogy elküldi hozzám a szüleit-, a szülőkkel dolgozom, de ha a gyermek is szeretné, vagy beleegyezik, velük is találkozom.
• Csodás változások, kisimult idegszálak, újra egymásra találó családtagok – ez az eredménye az együttműködésnek.
• Ezért jó, ha van egy coach, aki számodra is elérhető.például én.
  Jelentkezz be egy fél órás ingyenes beszélgetésre, amelynek során kiderül, hogy miben és hogyan tudok segíteni.

Emlékszem, hogy iskolás kamasz-éveimben én nem voltam többször beteg, mint az átlag, ráadásul szívesen is mentem suliba.
Igaz, egyszer szerettem volna otthon maradni
-tja, a szerelem mire rá nem veszi a kamaszt-, és hogy lázam legyen, még a krétát is megkóstoltam.
/Jelentem, pocsék az íze, és semmit nem hatott/.
Minden szeptember végén sok a beteg iskolás, mostanában különösen hiányosak a padsorok.
Az otthoni ápolást megoldani a kiskamasz esetében sem egyszerű, 16 éven felüliekhez pedig már nem vehet igénybe táppénzt a szülő.
Tanárként, anyaként is azt vallom, hogy a beteg gyereknek otthon a helye.
Lehet, elég 1-2 nap pihenés, hogy helyreálljon a gyermek immunrendszere, pihenéssel lecsökkenjen a stressz-szintje.
DE:
Tanuljon-e a beteg gyermek?

Nos, ez attól függ, milyen állapotban van.
Első a gyógyulás, kizárólag akkor van ideje és helye a tanulásnak, amikor már lábadozik.
Sok gyerek és szülő, no meg a tanárok is aggódnak, hogy lemarad a gyerek.
Lehet, hogy egy-egy anyagrészt nem akkor tud elsajátítani, mint a többiek, de pótolni a betegség után is tud.
Mindenképpen érdemes megnézni, hogy mit ír az iskolai protokoll, a házirend a hiányzás utáni jogokról. Mikortól lehet feleltetni, hány nap jár a pótlásra.
Kérje bátran a szaktanárok segítségét ehhez, ha nem meri -mert sajnos ilyen is van- akkor a szülő tegye meg, vagy vonja be az osztályfőnököt.
Fontos, hogy még az elzárkózó kamasz esetében is figyeljünk arra, van-e kontakt az osztálytársakkal, hogy megkapja a házi feladatokat, a jegyzetekről fotót, ill.bármilyen támogatást, hogy újra be tudjon kapcsolódni az iskolai folyamatokba.
Egy hosszabb betegség után ijesztő lehet megélni, hogy mennyi tanulandó anyag tornyosul fel a visszatérő diák előtt -semmiképp ne hagyjuk magára ezzel az érzéssel!
Beszélgessünk, rendszerezzünk, súlyozzuk és tegyük sorrendbe a feladatokat.
Ilyenkor még fontosabb, hogy a tanulás módszertanára fókuszáljunk.
Mi magunk is kicsit kívülállóként érezzük magunkat, amikor visszatérünk a munkába,
-> a kamaszt még jobban megviseli, hogy nem lehetett a társaival, kimaradt a közös élményekből, legalább 6-8 tantárgyból zúdul rá az pótló és aktuális tananyag.
Természetesen ilyen helyzetek, esetleges konfliktusok megoldása, tanulás segítő módszerek alkalmazása ügyében is kereshettek:
hiszen ha a szülőként nyugodt vagy, biztonságban tudod a gyermeked, hatékonyabb vagy, jobban tudsz koncentrálni a munkádra, és ez bizony konkrét forint megtakarítást is jelent.
Bejelentkezés élő vagy online konzultációra, egyénre szabott mentorálással, coachinggal az alábbi elérhetőségen is:
tmartha62@gmail.com
+36308467727

Miben szeretnétek segítséget kapni?

” Ülj le a fenekedre, és tanuld meg!”
Vajon hányszor hallottad ezt iskolás korodban?
És te hányszor mondtad a saját csemetednek?
Ha azonban ennél a mondatnál többet szeretnél adni a kamaszodnak,
vagy új, a mostani tanulókra jobban adaptált módszerekre vagy kíváncsi,
vagy egy tanulási problémát szeretnél megoldani,
várlak az alábbi eseményen!

Sulikezdés kamasszal..

Gondolhatnánk, hogy ez már rutin, megy minden, mint a karikacsapás, még a reggeli morgós, összekaffanós pillanatokkal együtt is.
De az is lehet, hogy sokaknak egybeugrik a gyomruk, ha a szeptember elsejére gondolnak.
Hogyan könnyíthetjük meg az első napokat, csökkenthetjük vagy kerülhetjük el a nagyobb konfliktusokat?
Ma sem késő még leülni egy közös vacsorához, és BESZÉLGETNI arról,
hogy ki mit vár, mitől fél,
minek örül,
ha az előttünk álló tanévre gondol.
Melyek azok a közös megegyezéssel megalkotott keretek, amelyek segítsévével biztonságban érezheti magát a szülő és a gyermek is.
Erről készíthettek “szerződést”, vagy lehet színes táblázatba foglalni, amelyet mindkét fél betart, ill.szükség esetén újratárgyal.
Ennek során lehet nyugodtan több felelősséget, bizalmat adni a kamasznak,-de nem úgy, hogy “temáreztigazántudhatnád”,- belekalkulálva azt is, hogy joga van a hibáiból tanulni.
Ne várjuk, hogy egyik napról a másikra sikerülni fog az átállás.
Új lesz a koránkelés, ráadásul a reggelire, de minimum az uzsonnakészítésre is számoljunk 10-15 percet.
Rávezethetjük arra is, hogy hogyan kerülheti el a reggeli kapkodást.
És ha mégis otthon marad a tornazsák, a füzet, vagy váltócipő, akkor se szedjük le a fejét.
Ha egyedül kell suliba indulnia, mert a szülők már dolgoznak, akkor egy kedves üzenet, néhány bátorító szó írásban vagy telefonon nagyban hozzájárul ahhoz, hogy erősítsük gyermekünk önbizalmát.
A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak, figyeljünk most fokozottabban önmagunk és a kamaszunk reakcióira, ill.az ezek mögött meghúzódó valódi szükségletekre. Mert ez ezerszer fontosabb, mint a szépen becsomagolt füzetek..

Nem dicséretként hangzik el ez a mondat a felnőttek szájából.
De hogy is van ez?
Még tart ez a furamuci tanév, sok a dolgozat, rengeteg a felelés, nagy a végső hajrá..
De hova is sietünk??
Nem veszítünk-e sokkal fontosabb pillanatokat a kamaszok életéből?
Ma is beszélgettem pár diákkal. Megdöbbentő eseteket osztanak meg velem, és en is voltam tanúja néhánynak.
Nem a tanulás, az iskola ellen vannak: küzdenek a jobb eredményért, ki-ki a maga módján, több-kevesebb erőbedobással.
Ami azonban újra és újra megdöbbent, hogy napi szinten tapasztalnak olyan bánásmódot a felnőttektől, tanároktól(!!!!), szülőktől, amely megalázó, bántó, lélekromboló.
Kiabálás, gúnyos megjegyzések, lekicsinylő, szegregáló kijelentések, beszólasok, “hatalommal” való visszaélés.
Van, aki el sem mondja.
Tűr csendben.
Vagy lassan, fokozatosan apátiába, depresszióba, betegségbe, önmaga bántalmazásába menekül.
Vagy próbál lázadni, megvédeni magát, de ekkor szemtelennek, pofátlannak, hálátlannak..és mennyi mindennek minősítik.
Kinek a feladata védőhálót fonni a kamaszok köré?
Mit tegyen a tanár-kolléga, ha ilyet tapasztal?
Milyen jogai vannak a szülőknek?
És mit tehet, tegyen a kamasz, ha ilyen helyzetbe kerül? Legtöbbször attól tartanak, ha szólnak, még nagyobb bajba jutnak.
Ki vegye észre és gyógyítsa a kamaszok sebeit?
Eljut-e a segítség az elit iskolákba és az apróbb sulikba is?
Még talán nem késő, hogy ne menjünk el az ilyen esetek mellett.
Hogy kapaszkodót adjunk.
Hogy lehetőleg megakadályozzuk a fiatalok kiégését, kiábrándulását.
Nagyszerű kamaszokkal vagyok naponta, annyi lehetőség, erő, szeretet, jóság van bennük- és aki ezt meglátja, annak megnyílnak, azzal együttműködnek.
Csak egy kis szemléletváltás, empátia kell a felnőtt társadalom részéről.
Persze van sok kezdeményezés, szakemberi segítség is.
Évek, évtizedek tapasztalata, tanulása, gyakorlata, a szívem minden melege, elhivatottságom vezet azon az úton, amelyen velem tarthat az, aki szeretne kamasz gyerekének, tanítványának, önmagának egy minősègben jobb, méltóbb jövőt, egymáshoz kapcsolódást.

Csillognak a szemek, ki riadtan, ki felpörögve érkezik, de mindannyian ifjúságuk teljes fényében ragyognak. Hálásak minden biztató szóért, együttérző gesztusért.
Érettségizők.
Ahogy a vizsga kezdetét veszi, valamennyien komoly arccal hozzálátnak a feladatok megoldásához.
Már nem remegnek a kezek, nincs idő a pánikra, koncentráltan, felnőtt módon írják a sorokat, érvelnek, számolnak, teszik a dolguk.
Hiszen erre vártak évek óta, és egy nagyon nem könnyű tanév után.
De talán pont ez az év tette őket erőssé, rugalmasabbá, tudatosabbá és érettebbé.
Anno, amikor én érettségiztem,-40 fokos lázzal- minden olyan álomszerű volt. És nem csak a láz miatt. Éreztem, tudtam, beleégett minden sejtembe, hogy tanár, sőt: pedagógus akarok lenni.
/ “Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon taní-tani..” József Attila/
Mégsem voltam végzősként ennyire érett, mint a most vizsgázó fiatalok.
Igen, sokat számítanak a környezeti hatások, a család, a szociális háttér, a korszellem. De sokkal meghatározóbb az attitűd, a hozzáállás, a szemléletmód, ahogyan ezeket megéljük.
Nyomot hagy, irányt mutat a fiataloknak, kamaszainknak, hogyan támogatjuk őket.
Milyen példát mutatunk.
Mennyire féltjük, vagy mennyire hagyjuk hibázni őket.
Biztos vagyok benne, hogy ez a generáció sem rosszabb, mint mi. Vagy az elődeink. Más körülmények közt, másként kell felnőniük, megmérettetniük, megérniük.
És mi, felnőttek érettek vagyunk-e az elfogadásukra? Hogy egymást segítve a korosztályok egy teljesebb életet teremtsünk?
Hogy ne csak a lázadó kamaszokat lássuk bennük? Hogy megtaláljuk a közös nyelvet?
Ha szülőként, felnőttként, tanárként elakadtál, támogatásra van szükséged, keress, segítek.
Mert a kamaszaink a mi jövőnk

Az érettségi első napja előtt –>
diákoknak írtam, de a szülők segítsenek nekik ebben:
Kedves Érettségizők!
Remélem, már nem tanultok.
Ezek az órák a holnapi napra nem a tudás megszerzéséhez szükségesek, hanem megalapozzák azt, hogy milyen mentális állapotban fogtok holnap vizsgázni.
Tanulásmódszertani szempontból egy pihentető délután segít az agyban összekötni az információkat, engedi “megemészteni” az eddigieket.
Mozogjatok -ez segít a stressz levezetésében is- , vagy pihenjetek a számotokra legmegfelelőbb módon.
Este bújjatok ágyba időben, és ma mellőzzétek alvás előtt a kütyük használatát.
Holnapra legyen nálatok elég folyadék -víz!!!!-,esetleg csoki, szendvics.
És az a hitetek, hogy mindén úgy lesz, ahogy a számotokra a legjobb. Mert az ÉLET nagy rendező.
Nagyon sokan szorítunk nektek, gondolatban veletek vagyunk!
Bátran, önbizalommal telve induljatok az ÉRETTSÉGire.
Habár ahogyan ezt az elmúlt tanévet végigcsináltátok, az már bizonyította, hogy érettek vagytok.

Kiírtátok már a konyhai táblára, hogy ..ió ..ció vakáció?
Habár néhány iskolában már szünet van, a többség még az utolsó két napot gyűri, facsarják ki a gyerekekből a tudást, kell ugye a jegy a naplóba.
De feltettétek-e már a kérdést magatoknak, vagy akár a kamasznak, hogy mit tanultunk meg az otthoni oktatásnak becézett élethelyzetből?
Mennyiben alakult át az önismeretünk, hogyan bővültek vagy miben korlátozódtak a lehetőségeink?
Vannak-e pozitív tanulságok, erősödtünk-e valamiben?
Tudunk-e fókuszálni arra is, ami a pozitív hozadéka a homeschool-nak?
Érdemes ezt végiggondolni, kell beszélni róla.
Hogy elmúljanak a hasfájások, fejfájások, a letargia -amit egyre több kamasz diákomnál tapasztalok.
Mert az erős immunrendszer a lélek erejével izmosodik.
Mert a felelősség a miénk, a felnőtteké.
Mert nekünk kell résen lenni, segíteni, kezet nyújtani. Akkor is, ha ez számunkra sem egyszerű.
De itt a közösség ereje, és itt vagyunk mi, segítő szakemberek.

Ahogy a miénk sem.
Próbáljuk mindenből kihozni a legjobbat, küzdünk, újra és újra nekifutunk a feladatoknak. Erősnek érezzük, mutatjuk magunkat.
De Törperős ,Okoska, Törpapa és Törpilla is azt érzi néha, hogy elege van.
És ha már a meséknél tartunk:
emlékszik még valaki Panasz Mukira?
Ő volt az a Brumi történetekben, aki mindig minden miatt sápítozott.
Mi lenne, ha tartanátok ma, vagy a héten egy Panasz Muki-napot?
De úgy igazán, rendesen kiadva magatokból mindent.
A kamasz is. Megengedett a felemelt hang, akár még a csúnya beszéd is, a párnába boxolás és az asztalra csapás.
/Üveg asztalos családoknak inkább nem./
Mindenki adja ki magából az összes olyan érzést, történést, ami nyomasztja.
Nem baj, ha kamasz is megtapasztalja, hogy lehetünk gyengék, elesettek, hiszen ezek az érzelmek is hozzánk tartoznak.
Azután egy jó közös énekléssel, -ld. Hupikék törpikék- oldjátok fel magatokat. Vagy fussatok a szabadba. Öleljétek meg egymást és köszönjétek meg, hogy itt vagytok egymásnak.
Szabaduljatok ki a nyomasztó gondolatok rácsai mögül!
Csak így van értelme a jövőnek.
Aláírás: Hókuszpók

Mennyire érted a szavak nélküli jeleket?
Figyelsz-e arra, ami a szavak, és a hallgatás mögé bújik?
Te azt mondod-e, amit valóban érzel, gondolsz, vagy egy elvárásnak, megszokásnak akarsz megfelelni?
/”Tanulj, mert nem lesz belőled semmi!”/
Amikor kamasz voltam, ilyen, vagy kiürült boxos dobozokkal “telefonáltunk” egymásnak az utca túlsó oldalára. Érthetően, artikulálva, egyértelműen fogalmazva kellett beszélnünk, hogy megértsük egymást.
Beszélgessünk most is így.
Egymással és a kamaszunkkal.
A szájmaszkok ellenére is tudjunk, merjünk nyíltan beszélni.
Különösen az igazságra vágyó kamaszainkkal.
De ehhez először magunkba kell nézni, az igazi valónkkal megtalálni a hangot.
Készen állsz rá?

A tegnapi szavazásban a legtöbben azt találjátok problémásnak, hogy sokat van egyedül a gyermek, mert ő otthon tanul, ti pedig dolgoztok min.8 órát.
A következő kérdéseket, gondolatokat érdemes megfontolni ezzel kapcsolatban:
milyen érzelmeket vált ki belőlem ez a helyzet? Honnan ered ez az érzés?
/A coaching folyamatban nagyon szépen végigkövethető ez a vonal, érdekes eredményekre juthatunk./
a kamasz is soknak érzi az egyedül töltött időt, vagy csak én, szülőként élem meg így?
beszélgess el a gyermekkel, hogy ő hogyan érzi magát, miben vár támogatást.
a kamasz önállóságra törekszik, legyen ez most egy jó alkalom arra, hogy több felelősséget kap.
tartsuk vele a kapcsolatot a median keresztül, akár videóhívással, DE ne ellenőrzés jelleggel! Érezze azt, hogy megbízunk benne.
ha hazaérünk, ne a számonkéréssel kezdjük-tudom, ez a legnehezebb-hanem valamilyen közös programmal. Akár a boltba is elsétálhatunk.
arra keressünk közös alapon nyugvó megoldást, hogy mozogjon a gyerek!!/ Akár velünk együtt, du., nekünk se árt../
üljünk vele végig egy tanítási napot a laptop előtt…utána újra beszélgessünk az érzéseinkről.
És a legfontosabb:
a kamaszod és te nem az átlag vagytok, tehát nem az átlag, a többség számít, hanem a ti helyzeteteket kell megoldani úgy, hogy nektek a legjobban szolgálja a fejlődést!
Ez pedig nem tantárgyakban és jegyekben mérhető.

írta József Attila 1935-ben Levegőt! című versében.
/Mennyire aktuális ma is minden sora!/
Március van, tavasz, a szabadság ünnepe-
a kamaszaink pedig tele bizonytalansággal, valódi nagy kalandoktól elzárva, sokan olyan helyzeteknek kiszolgáltatva, amellyel egy tudatos felnőtt is nehezen birkózik meg.
A MI FELELŐSSÉGÜNK, hogy figyeljünk, meghallgassuk őket, segítsünk vagy segítséget kérjünk, ha azt látjuk, hogy túlzottan befordulnak,
nem mozdulnak, nem csillog a szemükben a tizenévesek szenvedélyes létöröme.
Bármennyire azt várja a külvilág, hogy be-és elzárkózzunk, adjunk teret es időt a LÉTnek, engedjük, küldjük őket a szabadba, mozogjanak, fussanak, deszkázzanak, ÉLJENEK!!
Hogyan tudtok erőt meríteni, milyen erőforrásotok segít abban, hogy ennyi negatív külső körülmény ellenére is tudjatok támogató szülők lenni?

Egy statisztikai adat szerint az anyák a gyermek 3 éves korában átlagosan napi 9 óra 16 percet szánnak a gyermekükre.
12 éves korra ez az idő már csak 3 óra 16 perc.
És ebben benne van már a ” Miért nem mosogattál el?” mondat és a közös étkezési idő is.
Látszólag a kamasz nem igényel már annyi törődést, időráfordítást, hiszen pont elszakadni, önállósodni készül.
DE igenis szükség van a fókuszált figyelemre, a minőségi időre, mert nagyon érzékenyek arra, hogyan kapcsolódik hozzájuk a külvilág, milyen mintát kapnak otthonról.
Kiemelten fontos most, ebben a kiszámíthatatlan, méltatlan időszakban a középiskolásokra figyelni:
az ő életükben ez a faramuci, bezárt, korlátolt egy év sokkal erősebben, mélyebben hat, mint ránk, felnőttekre.
Nem mindegy, hogyan támogatod, mennyi és milyen időt szánsz a beszélgetésre, tudsz-e értő figyelemmel a kamaszod felé fordulni.
Számold össze, tudatosan figyeld meg, mennyi időt töltöttél ma az otthon tanuló kamaszoddal?
Kiről, miről szóltak ezek a percek, órák?

Gyökereinkből táplálkozunk.
Szüleink, felmenőink sorsából, tapasztalásaiból merítünk erőt.
Új horizont felé nyújtózunk, megküzdünk a széllel és viharokkal, az éltető Nap felé fordulunk.
Az utóbbi néhány hétben újra sokat sétáltam a múltamban.
Kellett ez az időutazás, hogy megerősödve éljem a jelenem, teremtsem meg a jövőm.
Köszönöm azoknak, akik elkísértek vagy vezettek ezen az úton.
A gyermekeim, a tanítványaim is mindannyian a tanítóim.
Számukra én leszek a múltjuk egy része.
Ma teremtem meg azt az alapot, azt a talajt, amelyben életfájuk gyökerei megkapaszkodhatnak.
Minden egyes napon,
minden egyes gondolatommal és cselekedetemmel.
Hibáztam, tanultam, megerősödtem.
Ahogy a rám bízott kamaszok is.
Hibáznak, tanulnak, megerősödnek.
Ma is lehetne jobban.
Ma kell még jobban. Értük és értem.
Te érted
Hogy az utódaink kevesebb traumával növekedhessenek.
Keresd a gyökereid, légy hálás a nehézségekért, amelyek edzenek utadon, és pihenj meg vagy kérj segítséget, ha úgy érzed elfáradtál.

“Mi az ebihalakkal vagyunk”
ez a híres Alternatív Közgazdasági Gimnázium hitvallása, amely mondatot gyakran hallhattunk Vekerdy tanár úrtól is.
E.Claparède, a XX. század francia-svájci pszichológusa hívta fel a szülők figyelmét arra, hogy a gyermeki létnek megvannak a maga törvényszerűségei, melyek alapján élnie kell.
Szemléletes példával tette ezt könnyen érthetővé:
” ..ha önöknek ebihal-tenyészetük van, és tudják, hogy az ebihalak kopoltyúval lélegeznek, de fejlődésük során majd békává változnak, és akkor már tüdővel fognak lélegezni, én óva inteném Önöket attól, hogy időnként, fejlesztés címén kiemeljék az ebihalakat a vízből a szárazra. Valószínűleg meg fognak dögleni.
Hagyják őket békén a vízben, viszont azt lehet tanácsolni, hogy ne tartsák magas falú vödörben, hanem tegyék egy olyan lapos medencébe, ahonnan ők majd, amikor MEGÉRTEK rá, kimásznak a fűre. Tehát ne erőltessük a gyerekek fejlődését, de teremtsünk kedvező környezetet nekik.” (Vekerdy Tamás)
Nos, jómagam is ezt az elvet vallom, jóllehet jelenleg a “keltető medence” sok esetben nem ideális.
A bezártság, az online oktatás kínlódása, a szülők, tanárok frusztrációja megnehezíti a mostani kamaszok fejlődését.
A gyerek nem apró felnőtt. Mást és másként kell elvárnunk tőlük.
Legyen az felvételi, iskolaválasztás, vagy a félévi bizonyítvány, vagy épp egy egyszerű hétköznap együtt.
És ezt tanulni kell szülőként, pedagóguskent is. Minden gyereknél újra.
Nos, ki tart velem ebihalakat nevelni?

Épp, hogy kihevertük – vagy sem – a felvételi tesztek okozta traumát, törhetjük a fejünket, hogy melyik intézményt jelöljük meg a sorban elsőnek.
A döntést mindenképp a családi
,grémiumnak’ kell előkészítenie, több szempontból megvizsgálnia, de a végső szót a kamasz mondja ki. Végtére is neki kell éveken át ugyanabba az épületbe belépnie, a választott közösségben napjai nagy részét eltöltenie.
/Ráadásul, ugye nem akarjátok minden alkalommal azt hallani, hogy
“Te akartad, hogy idejöjjek!”
A hangsúlyt és arckifejezését képzeljétek hozzá./
Sajnos tapasztaltam sokszor azt is, hogy ha a szülő döntött, vagy az ő nyomására választott iskolát vagy szakmát a gyermek, tanulmányi nehézségek, kudarcok, lelki eredetű betegségek voltak ennek következményei.
Hogyan segítsük a kamaszunkat, mivel támogassuk beszélgetéseink során?
Keressük meg együtt az erőforrásait!
Mi az, amiben jó, ami motiválja? Olyan nincs, hogy semmiben nem jó! Felidézhetjük együtt, hogy régebbi, más jellegű döntéseiben mikor mi segítette! Mesélhetünk saját életünkből is példát.
Milyen információi vannak az adott iskoláról -jó, rossz-, és mennyire tud ezekkel azonosulni?
Mindenképpen továbbtanulás-e a célja, és ha igen, képes-e kitartóan még hosszú évekig a padban ülni? Vagy szeretne inkább szakmai képesítéssel a saját lábára állni?

Gyűjtsünk össze néhány olyan technikát, amelyekkel a vizsga előtt/ alatt csökkenhetjük a bénító stressz okozta tüneteket!
Persze egy kis lámpaláz maradjon, mert az jó hatással van a teljesítményünkre.
Lássuk hát!
A vizsga előtti napokban még fontosabb a mozgás-pihenés egyensúlya.
Akár közvetlen a teszt előtt is lehet a helyben futás, a lépcsőzés, vagy az izmok megfeszítése majd ellazítása stressz-csökkentő hatással.
Lefekvés előtt min.egy órával már ne használjon kütyüket a gyermek./..se /
Víz víz víz!! Tudom, nehéz rávenni egy kamaszt főleg télen arra, hogy ha nem is érzi, hogy szomjas, kortyoljon rendszeresen vizet. De mivel nagyon okosak és kíváncsiak, elmagyarázhatjuk -vagy nézzen utána ő maga-, hogy milyen hatással van a víz vagy éppen annak hiánya a szervezetünkre, gondolkodásunkra!
Ráadásul programozhatjuk a vízivással az agyunkat a koncentrálásra, a tanultak felidézésére. Ha érdekel benneteket a hogyan, írok róla bővebben.
TILOS a kávé és az energiaital! Pont az ellenkező hatást érjük el vele, mint amit szeretnénk.

A minap az egyik német tv-adón egy riportra kaptam fel a fejem: egy 20as évei elején járó fiatalember a nagymamájával több,mint 20 ezer követőre tett szert. A mindennapjaikról számol be, hogyan sütnek együtt kalácsot, beszélgetnek az aktuális eseményekről vagy épp fotókat nézegetnek.
Az ötlet onnan indult, hogy a nagypapája temetésén döbbent rá a fiú, hogy mennyire nagy kincs az idő, amit szeretteinkkel tölthetünk.
A kamaszok és nagyszüleik igazán jól megvannak együtt. Én magam is figyelek arra, hogy ezt a kötődést ápoljuk. A mamától lehet régi recepteket ellesni, titkokat megtudni a szülőkről -ne má’ ,anya is kapott intőt???-, a papa fémrácson pattogatja a popcornt, és együtt lehet horgászni. Közben persze rengeteget segítenek idős nagyszüleiknek, es a legfontosabb, hogy együtt töltenek minőségi időt.
Sok diákomnak a szeme is csillog, mikor a mamájukról, papájukról mesélnek.
Pótolhatatlan élményeket szereznek, amelyeket mégsem “ciki” megélni, viszont a kamasz érzelmi intelligenciáját -is- fejlesztik.
A ti kamaszaitok miért töltenek szívesen időt a nagyszülőknél?
Mások-e a kapcsolódási pontok, mint a szüleikkel?